Ki ne látta volna az Armageddon című fantasztikus filmet, amelyben Bruce Willis önmagával együtt felrobbantja a gyilkos meteort? Ez majdnem ugyanaz, csak Bruce nem ér rá, és atom sem lesz az űrszondán… Lehet, pont ez lesz a végzetünk…

A Bennu nevű aszteroida hatévente keresztezi a Föld pályáját. Eközben pedig egyre közelebb kerül bolygónkhoz. Csillagászati viszonylatban hajszálnyira van attól, hogy akár a Holdat, akár a Földet telibe kapja…

Dante Lauretta, az Arizonai Egyetem bolygótudományi professzora szerint az 487 méter átmérőjű, 101 ezer km/órás sebességgel száguldozó Bennu nevű aszteroida 2135 után, de még a XXII. században a Földbe csapódhat.

Lehetséges, hogy óriási szenvedést és halált fog magával hozni.

Lauretta a NASA kutatójaként fogja vezetni a projektet, amelynek során szeptemberben elindítják az Osiris-Rex szondát. A szonda feltérképezi majd az aszteroidát, kőzetmintát vesz róla, és csak ezután fog visszatérni a Földre – írja az Independent.

„A Bennu egy széntartalmú aszteroida, egy ősi ereklye a korai Naprendszerből, amely tele van szerves molekulákkal”

Ha megtörténne a becsapódás, az egyenértékű lenne hárommilliárd tonna robbanóanyag erejével, illetve 200-szor nagyobb erejű lenne a robbanása a Hirosimára ledobott atombombáénál.

És ezt észlelted már?  Meghekkelték egy NASA alkalmatott gépét, megdöbbentő felvétel került elő

Szerencsére az Armageddonra még várni kell, és több, mint 100 évünk van arra, hogy kitaláljuk, miként téríthetnénk el a veszélyes közelségben keringő aszteroidát. Talán majd a jövőben lesz egy másik Bruce Willis, aki hősiesen elintézi ezt nekünk…

Forrás: ripost.hu