A NASA a napokban nyilvánosságra hozza a régóta várt tanulmány eredményeit a Föld egén észlelt megmagyarázhatatlan repülő tárgyakról.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tavaly bejelentette, hogy átvizsgálja az azonosítatlan rendellenes jelenségekre vagy másnéven UAP-okra vonatkozó bizonyítékokat. Ez a rövidítés a hivatalos szóhasználatban felváltotta az „UFO” kifejezést. A téma régóta lenyűgözi a közvéleményt, de a tudomány főáramát elkerülte.

Egy 16 fős független kutatócsoport májusban osztotta meg előzetes megfigyeléseit, és megállapította, hogy a meglévő adatok és a szemtanúk jelentései nem elegendőek a határozott következtetések levonásához, ugyanakkor a jó minőségű adatok szisztematikusabb gyűjtését szorgalmazzák. Nem valószínű, hogy a jelentés változtat ezen a helyzeten – de ez az ügynökség új küldetésének kezdetét jelentheti.

Míg a NASA szondái és roverei felkutatják a Naprendszert az ősi mikrobák és esetleges fosszíliák után, csillagászai pedig távoli bolygókon intelligens civilizációk jeleit keresik, új  vizsgálatuk a szülőbolygónk rejtélyes észlelésének „leleplezésére” irányult.

És ezt észlelted már?  Rejtélyes fekete kráter jelent meg egy mexikói autóút mellett




27 év alatt több mint 800 „eseményt” gyűjtöttek össze, amelyenek csak 2-5 százalékát tekintik valódi rendelleneségnek – mondták a jelentés készítői a májusi ülésen. A többi valamilyen módon megmagyarázható földi jelenségekkel. A maradék 2-5 százaléknyi észlelés meghatározása szerint „minden, amit az érzékelő nem érthet könnyen”, vagy „valami, ami valami furcsát csinál – mondta Nadia Drake, a csapat tagja.

Az Egyesült Államok kormánya az elmúlt években komolyabban kezdett foglalkozni az UAP-ok (ufók) kérdésével. A NASA „nem minősített” anyagokra támaszkodó munkája elkülönül a Pentagon-vizsgálattól, ahol júliusban David Grusch, volt amerikai hírszerző tiszt került a címlapokra, amikor azt mondta a kongresszusi meghallgatáson, hogy úgy véli, hogy a kormány birtokában vannak azonosítatlan repülő eszközök – valamint az idegen pilótáik maradványai.

És ezt észlelted már?  Ijesztő felfedezést tett a NASA: szökik a Föld légköre

„A vallomásaim olyan információkon alapulnak, amelyeket olyan személyek adtak át nekem, akik hosszú múltra tekintenek vissza az ország legitimitása és szolgálata terén – akik közül sokan meggyőző bizonyítékokat is megosztottak fényképek, hivatalos dokumentumok és minősített szóbeli tanúvallomások formájában” – mondta az egykori tiszt. 

Persze ez mind nagyon érdekes, de egyik meghallgatáson és vizsgálaton sem kerültek elő kézzelfogható bizonyítékok. Hogy miért? Mert ezekre alighanem már régen rátette a kezét az amerikai titkos szolgálat és egyéb nem nyilvános szervezetek, amelyek a földönkívülitechnikák begyűjtésével foglalkozik világszerte…