Az utóbbi időben feltűnő módon megszaporodtak az időutazókról szóló hírek az interneten. Mintha hirtelen mindenki kíváncsi lenne a mi korunkra a jövőben…

Az állítólagos időutazók, legalábbis azok, akik valamilyen módon eljutnak a médiáig, kivétel nélkül rossz híreket hoznak. A legtöbben azt állítják, hogy azért érkeztek, hogy figyelmeztessék az emberiséget. Bár egyes elméletek szerint ezzel saját létüket veszélyeztetik, hiszen ha megakadályoznak valami szörnyűséget a jelenben, azzal eltörlik saját jövőjüket, és ők pedig meg sem születnek. Elvileg azon nyomban semmivé kéne foszlaniuk. Persze más elméletek szerint a jelen megváltoztatásával egy alternatív jővőt hoznak létre, így semmi bajuk sem lesz, mert az a világ, amiből érkeztek, továbbra is létezni fog valahol a tér-idő síkon.




Igen sokféle időutazó bukkant fel az elmúlt egy éveben is. Volt, aki azt állította, hogy a 6000-es évekből érkezett, egy másik 8973-ból. Sokak szerint ezek csak hírnévre vágyó őrültek és semmiféle hihető bizonyítékkal nem tudtak szolgálni mondandójuk alátámasztására. Viszont akadnak olyanok is, akik ennél jóval hihetőbb időből érkeztek és meséjük is hitelesnek tűnik.

És ezt észlelted már?  Száguldó UFO-t vett fel egy alaszkai reptér időjárási kamerája

Az egyik nem régiben felbukkant időutazó, Alexander Smith sztorija szerint, ő a mi időnkből való és még 1981-ben egy titkos CIA-projekt részeseként utaztatták előre az időben 2118-ba, és ezt bizonyítanti is tudja. A férfi elég meggyötörtnek tűnik az ApexTV felvételén, és talán éppen ezért tűnik némileg hitelesnek.

„Egy titkos CIA küldetés részeként 2118-ba látogattam, és tudomásom szerint ez volt az első alkalom, hogy az időutazás sikeresen befejeződött.”

Ő is számos figyelmeztetést hozott az emberiségnek: „Az emberi fajt létét a jövőben sok minden fenyegeti majd. Az elsőszámú fenyegetés a globális felmelegedés, a tengerszint emelkedése, valamint a légkörben a szén-dioxid mennyiségének növekedése. Most kellene lépéseket tenni a globális felmelegedés leküzdésére, mert he nem tesszük, késő lesz”.




A magát időutazónak valló férfi a videó legdrámaibb pillanatában előránt egy fotót a zakója belső zsebéből, amin egy futurisztikus várost látható.

És ezt észlelted már?  Rejtélyes, alacsony frekvenciájú földrengéshullám söpört végig a Földön

„Ezt a képet 2118-ban készítettem. Ez a város, ahová érkeztem, és soha nem felejtem el, milyen volt. A kép sajnos kissé eltorzult az időutazás folyamatának köszönhetően… A kormány ugyan megpróbálta elkobozni tőlem miután megérkeztem, de átvertem őket, mert több képem is volt. Ezt megtartottam. Azóta is vadásznak rám!”



Alexander beszélt még arról is, hogy a földönkívüliek a XXI. század közepén fognak hivatalosan is látogatást tenni a Földön. Majd megemlítette, hogy bár megtehetné, hogy milliárdokat nyerjen például a lottón, mégsem él ezzel a lehetőséggel, mert utazása előtt a tudósok meggyőzték, hogy végzetes paradoxont okozna, ami akár az emberiség végét is jelenthetné… Az ügynökség pedig annakidején elég jól megfizette ahhoz, hogy ne kellejen visszaélnie a jövőről szerzett tudásával… Akkor viszont csak az a kérdés marad, hogy miért állt elő a történetével? Vajon ezzel nem változtatja meg a jövőt?

És ezt észlelted már?  Méghogy nincsenek idegen űrhajók a Föld körül! Akkor ez mi?

Hogy valóban utazott-e az időben, és hogy a fotó valódi-e, mindenki döntse el maga. Mindenesetre sok olyan dolog van a világban, amiről halvány fogalmunk sincs. Még akár igaz is lehet, hogy a CIA egyik titkos bázisán már javában üzemel egy időgép…