A 45 éves Hans Raj, az indiai Homokember, 25 évvel ezelőtt kapott rá a homokevésre. Azóta abba sem tudja hagyni. A bizarr csemegéből eleinte csak egy maroknyit fogyasztott, mostanában pedig már egy egész tányérnyit megeszik naponta.

Elmondása szerint, mióta homokot eszik, megváltozott az élete. Elkerülik a betegségek, és sokkal jobban érzi magát, mint akik hagyományos ételeken élnek. Szerinte a homokban mindenféle olyan anyag van, ami jót tesz neki. Persze azért normális étel is lecsúszik a torkán, például, néha egy kis leves.

Korábban egy építkezésen dolgozott, ami számára Kánaán volt, hiszen bármikor, korlátlan mennyiségben juthatott hozzá a finom falatokhoz. Néha, még egy-egy téglát is elropogtatott a sovány, szemcsés ebédje mellé.

És ezt észlelted már?  Végre megfejthették a Bermuda-háromszög évszázados rejtélyét

Munkaadója, amikor rájött furcsa szenvedélyére, először felajánlotta neki, hogy a bérét homokban egyenlíti ki. Hans rá is állt a dologra, de aztán inkább mégis pénzt kért, mert rájött, hogy homokkal nem lehet fizetni a boltban.

A férfi nagy valószínűséggel egyfajta táplálkozási zavarban (pica) szenved, amikor is a beteg táplálkozásra alkalmatlan dolgokat fogyaszt rendszeresen. A gyerekeknél ez még természetes, másfél éves korig el is múlik, de ha tovább tart, akkor az már betegségnek számít.

Ha kissé szétnézünk a nagyvilágban, nem is olyan ritka például a földevés. Az agyagásványok csoportjába tartozó kaolinitokat évszázadok óta eszik a legkülönbözőbb kultúrákban. Mexikóban van olyan katolikus ünnep, ahol a kaolinit az ostyát helyettesíti, egy afrikai szokás szerint a várandós asszonyoknak ilyen követ kell küldeni, az ausztrál őslakosok az ásványt a kenyértésztába gyúrják, majd levelekkel burkolva megsütik, Pápua Új-Guineában pedig nyílt tűzön, nyárson készítik el.

És ezt észlelted már?  Farkasember támadt a rendőrökre Csehországban!

Persze az ilyen, és ehhez hasonló történeteket érdemes némi kétkedéssel fogadni, hiszen az emberek bármit kitalálnak, csak hogy pénzt kereshessenek. Emlékezzünk csak a fényevő indiai gurura, aki hetven éve nem evett, és nem ivott, vagy a nyugdíjas kalkuttai mérnökre, aki  a szemén keresztül beszívott napenergiával táplálkozott… Mindegyik bekerült a hírekbe, és alighanem pár rúpia is ütötte a markukat a szereplésért…