Home » Hírek » Ezt olvasod:

A NASA régóta próbálja megtalálni a megoldást a Földet veszélyeztető egyik igen kényes problémára, ám egyelőre úgy tűnik, hogy nem sikerül

Hiába az éveken át tartó küzdelem, hogy megelőzzék az aszteroidák becsapódását, a NASA most kénytelen volt beismerni, hogy körülbelül 17 000 olyan űrszikla kering az éterben, amit nem tudnak kimutatni a műszereik. Daily Star szerint ezek közül legalább 8000 tartózkodik veszélyes közelségben a Földhöz, szélességük pedig meghaladja a 140 métert.

Az aszteroidák körülbelül kétharmadát még meg kell találnunk. Sok a dolgunk, nem állunk valami jól – nyilatkozta Lindley Johnson, az űrközpont egyik szakértője.



A kutató kitért arra is, hogy leginkább a nagyobb aszteroidák felkutatását tartják fontosnak, mivel a kisebbek legfeljebb helyi károkat okoznak. Az egyik leggigantikusabb, a Bennu névre keresztelt, 457 méter széles űrszikla, ami a csillagászok szerint valóban veszélyes lehet, de szerencsére csak 2135-ben kerülhet közel a bolygónkhoz.

És ezt észlelted már?  UFO-t lőtt le a hadsereg egy török falu felett, a helyiek videóra vették...

Arra a kérdésre, hogy mi segíthetné igazán a NASA munkáját, Johnson azt felelte, hogy leginkább spéci űrteleszkópokra lenne szükségük, amik segítségével sokkal hatékonyabban találnák meg a Föld körül keringő aszteroidákat. Vajon ez mikor sikerül nekik?



Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Én mindig is mondtam, hogy kíváncsi vagyok arra, hogy mi alapján állítják olyan biztosan, hogy ~100 évig is biztonságban vagyunk, amikor egy-egy ilyen szikla megtalálása bármilyen teleszkóppal is nagyjából olyan, mint a szobában megtalálni egy repülő porszemet szívószállal. …ha jól gondolkodom, a rendelkezésemre álló információkból…

    • Ja! Forgószékből, ami forog is az emberrel 😀

      • Én már attól pörgök forgószék nélkül is, hogy tudják: 1700 db az az űrszikla, amit nem tudnak a műszerek kimutatni…ezek közül legalább 8000 tartózkodik veszélyes közelségben a Földhöz. Valamit talán nem jól értelmezek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük