Igencsak ideges lett az az autós, aki az amerikai Indiana államban, La porte település mellett haladt el 2018. július 13-án. A látóhatáron az egyik farm felett ugyanis egy hatalmas, hosszúkás tárgyat látott repülni, amit nem tudott hová tenni… Ilyet még nem látott.

Mivel a nagy méretű repülő tárgy elég lassan haladt és teljesen hangtalan volt, repülőgép nemigen lehetett. A szemtanú félreállt autójával, és videóra vette a furcsa tárgyat, ami ugyan nem csinált nyakatekert manővereket, nem ragyogott mint egy csillag, és kis zöld emberkék sem ugráltak ki belőle, mégis megdöbbentő volt, hogy egy ekkora ismeretlen repülő eszköz látható az égen, fényes nappal.

A civil UFO-megfigyeléseket gyűjtő szervetet a MUFON, 93311-es aktaként regisztrálta a beküldött felvételt.

És ezt észlelted már?  Újabb fotók a Nap körül keringő rejtélyes idegen űrhajóról




Első pillantásra valóban megdöbbentő a hatalmas sötét tárgy és leginkább egy szivarszerű UFO-ra hasonlít, de ha kicsit gondolkodunk, hasnolít még valamire. Például egy léghajóra. Sokan erre is tippeltek a videó megnézése után. Persze senki sem lehet benne biztos, mivel a videón elég távol van és nem látszanak részletek. A sebessége alapján azonban könnyen elképzelhető…

Amerikában egyébként több cég is gyárt már léghajókat a hadseregnek és civil cégeknek is alternatív légi szállítás céljára.