A tu­dó­sok figyelmeztetést adtak ki! Sze­rin­tük már nincs hátra sok idő addig, amíg a több ton­nás szer­ke­zet le­zu­han. Viszont csak homályos adataik vannak arról, hogy ez hol fog megtörténni…

Előreláthatóan március közepén csapódik a Földbe az a nyolc és fél tonnás kínai űrállomás, amellyel még 2016-ban veszítették el a kapcsolatot – írja a foxnews.com. A kínai űrprogram célja, hogy Kína emberek által lakott, folyamatosan üzemelő űrállomást építsen ki 2020-ra a Föld körül. A Tienkung-1 ennek része volt. Állandó személyzete nem volt, de alkalmas volt arra, hogy időnként a hozzákapcsolódó más modulok űrhajósai rövid időt tölthessenek el rajta. A kis méretű űrállomás mára elavult, és tervek szerint a légkörben elégetve megsemmisítették volna, csakhogy idő előtt elszabadult.

És ezt észlelted már?  Lebuktak: UFO-k figyelték a török műhold pályára állítását

Még a Gravity című filmben is találkozhattunk a kínai űrállomással…




A kutatók szerint az űreszköz valahol az északi, illetve déli 43. szélességi fok között csapódhat be. Esélyes, hogy az óceánba fog csapódni, de nem zárható ki, hogy egyes darabjai lakott területre zuhannak. Lássuk be, ez igen nagy terület, vagyis elmondhatjuk, fogalmuk sincs hol zuhan majd le. Pontos adatot várhatóan csak 6-7 órával a visszatérés előtt tudnak majd adni.

A kaliforniai Aerospace Corporation szerint valószínűtlen, hogy a lehulló darabok ráesnek valakire, ugyanakkor vigyázni kell, mert a törmelékdarabok erősen mérgezőek.

Ha kíváncsi vagy merre jár most az elszabadultűrállomás itt nyomon követheted az úját!