Egy több, mint 50 éves filmfelvétel került fel az internetre, amelyen olyasvalaki beszél, aki hivatalosan nem is létezik… ráadásul olyasmit mond, amitől a hideg futkározik a hátunkon!

A titokzatos Blue Book Projekt hivatalosan 1951-től 1966-ig gyűjtötte az ufókkal és földönkívüliekkel lapcsolatos észleléseket, dokumentumokat és tárgyi bizonyítékokat… Ennek keretében készült ez a felvétel is, 1964-ben, a hírjedt 51-es körzet egyik hangárában. Állítólag ide szállították az 1947-ben Roswellnél lezuhant repülő csészealj utasait is, és több földönkívüli járművet őriznek itt, mint a világon bárhol…

A furcsa lényt EBE-3 nak nevezik, ami magyarul annyit tesz, a hármas számú földönkívüli biológiai entitás. Ez arra utal, hogy nem ő volt az első élő idegen lény, akit „megvendégeltek” a mai napig szigorú őrizet alatt tartott katonai bázison a nevadai sivatagban.

És ezt észlelted már?  Őrületes sebességgel száguldó UFO-t videóztak Colorado felett

Nem csak az a megdöbbentő a felvételben, hogy ki beszél, hanem az is hajmeresztő, amit mond.

Állítása szerint ugyanis a messzi jövőből érkezett, és nem földönkívüli lény, hanem az ember evolúciós leszármazotta. Bár ennek ellenére több ezer fényévet utazott az űrben, hogy visszatérjen az anyabolygóra, mert a távoli jövőben az emberiség elhagyja a Földet egy nukleáris háború miatt.

A jövőből jött fura leszármazottunk azért érkezett, hogy megfigyelje a múltat… Ráadásul kiderül, hogy a világunk pusztulását a politikai és a vallási dogmák okozzák!

Sokan elképedéssel nézték és hallgatták a különös lény mondókáját: Volt, aki elhitte, mások viszont csak jót nevettek a videón, mondván, csak eg jól sikerült CGI, vagyis 3D-s animáció…

A felvétellel kapcsolatban kétkedésre adhat okot, hogy az eredeti feltöltés, emelyet szinte minden ufókkal foglalkozó internetes oldal átvett, egy profi, 3D-s animációkkal foglalkozó cég videócsatornáján bukkant fel először…

És ezt észlelted már?  Viharfelhőkkel álcázták magukat az ufók, de lebuktak!

Persze ott sem állítják, hogy ők  készítették, de igen nagy az esély rá… Sokak szerint nem az a lényeg, hogy valódi-e a felvétel, vagy ügyes hamisítvány, hanem az üzenete.

Ha hagyjuk, hogy az őrült politikai-, és vallási eszmék eluralják a világot, akkor könnyen meglehet, hogy az oly sokat várt és emlegetett világvége sokkal hamarabb bekövetkezik, mintsem gondolnánk!