Már napok óta izgalomban tartja a világ UFO-vadászokat, és az összeesküvés-elméletek hívőit az USA egyik legnagyobb csillagvizsgálójának, az Új-Mexikói Nemzeti Napmegfigyelő Obszervatóriumnak a rejtélyes evakuálása, bezárása és az FBI által való megszállása… Eddig senki nem tudott semmi biztosat, de most nyilvánosságra hozták az okokat.

Az Új-Mexikói obszervatórium valójában nem igazán csillagvizsgáló, sokkal inkább a Nap változásait tanulmányozzák vele. Az objektumot 2018. szeptember 13-án váratlanul teljesen kiürítették, majd az FBI megszállta a helyet. Az okokat nem közölték még a személyezttel sem. Az obszervatórium weboldala sem árul el sok információt, mindössze annyit tettek ki a netre, hogy a működését előre nem látott körülmények miatt határozatlan időre fel kellett függeszteni. Az FBI szóvivői a sajtó többszöri megkeresésére sem kívánták kommentálni az ügyet. Az obszervatóriumot üzemeltető AURA, és az Új-Mexikói Állami Egyetem sem nyilatkozott, annyi viszont kiszivárgott, hogy csak átmeneti bezárásról van szó, amire pusztán elővigyázatosságból került sor. De vajon miféle veszély leselkedett az ott dolgozókra?

És ezt észlelted már?  Az megvan, hogy 60 méteres földönkívüli tankot találtak a Holdon?




A helyzet komolyságát jelzi, hogy még a helyi rendőrség sem tudott a váratlan akcióról, az ügynökök pedig Black Hawk helikopterekkel érkeztek a helyszínre, majd az egész csillagvizsgáló környékét megszállták. Még a seriff is csak annyit közölt, hogy valami jelentős dolog történhetett, ha az FBI-t is be kellett vonni a vizsgálatba. Érdekes mozzanat, hogy az esettel egy időben a helyi postahivatalt is váratlanul bezárták.

Az interneten rögtön el is kezdődtek a találgatások, miszerint olyan esemény zajlik az űrben, a Föld és Nap közötti területen, amire pont „ráláttak” volna az obszervatóriumból. Egyes híresztelések szerint nem csak az Új-Mexikói csillagvizsgáló működését állították le, hanem még öt másikét is világszerte. Így Peruban, Ausztráliában, Spanyolországban, Hawaii-on és Pennsylvániában sem figyelhették az űrt.

És ezt észlelted már?  Különös, csápos lényt videóztak az amerikai vadonban

Vajon éppen egy földönkívüli konvoj haladhatott el a földközelben, esetleg az eddig szupertitkos földi űrflotta térhetett vissza rejtélyes küldetéséről, esetleg valamilyen végzetes űrbéli test fenyegeti a Föld létét?

Tegnap az összeesküvés elméletek néhány híve már az elhagyott épületkomplexum körül bóklászott, akadt, aki drónnal készített légi felvételeket, de volt, aki még be is mászott, és körbevideózta a helyet. Észre is vett az egyik üvegajtón benézve egy kukát, amelybe valaki egy X-akták DVD tokot dobott. Vajon megszokott dolog, hogy a csillagvizsgálókban X-aktákat néznek munkaidőben?



Új fejleményként tegnap a Napfigyelő Obszervatórium weblapján felbukkant egy közlemény, amelyben megpróbálnak mindenkit megnyugtatni. Azt állítják, hogy egy veszélyes bűnelkövetőt cserkészett be az FBI. Az akciót megelőzően pedig azért volt hírzárlat, nehogy gyanút fogjon. A mai napon már mindenki visszatérhet a munkahelyére és ott folytathatja, ahol abbahagyta. Nincs itt semmiféle rejtély, csak a kommunikáció hiánya okozott némi kavarodást.

És ezt észlelted már?  Óriási mesterséges platformot fedeztek fel a Marson

Persze az utólagos magyarázkodás mindig gyanús. Főleg, ha valami teljesen hétköznapi dologra akarják fogni az egész furcsa esetet. (Lásd: UFO=időjárási ballon) Mindeközben pedig az amatőr UFO-vadászok számos furcsa dolgot vettek észre. Egyikük például gyanús objektumokat fedezett fel a Nap mellett. Szerinte egy féregjárat bukkanhatott fel központi csillagunk közelében, amin keresztül földönkívüli űrhajók érkeztek. Érdekes egybeesés ez a csillagvizsgálók leállításával…

Update: Kiderült, hogy a csillagvizsgáló gondnoka pedofil videókat töltött le a netről a helyi szerverre. Mivel nem volt együttműködő, inkább kiürítették az épületet… döntsük el, hogy elhisszük-e.